Tizedik alkalommal rendezhettük meg az 1.MCM-Diamant uszonyosúszó versenyünket, ahol a legkisebbektől egészen a világ- és Európa-bajnoki dobogósok, válogatottak is rajthoz álltak. Egyesületünk sportolói kitettek magukért, hiszen a kicsik részéről tapasztalatszerzés, a nagyok részéről pedig fantasztikus egyéni csúcsok, világbajnoki szintidők születtek. A jubileumi versenyünkön összesen 16 arany-, 10 ezüst és 18 bronzérmmel gazdagodtak az adorjános sportolók.

2020-ban a bezárások, korlátozások miatt nem sikerült megrendezni  a hagyományos nemzetközi versenyünket, viszont örültünk hogy idén – ugyan még zárt kapuk mögött – a hazai uszonyosúszó társadalom számára megszervezhettük ezt az eseményt. Kiemeljük, hogy ez volt az első alkalom, hogy először bonyolítottunk le uszonyosúszó vidalt a Csík Ferenc versenyuszodában, ami remekül vizsgázott mindezt pedig az úszott időeredmények és a jó hangulat is bizonyított. Összesen 10 sportegyesület közel 200 versenyzője állt rajthoz a legkisebb korosztálytól a felnőttekig. Versenyzőink jól szerepeltek, több egyéni csúcs mellett kiemelhető, hogy Lengyeltóti Bence 200m uszonyos gyorsúszáson 01:37,97 időeredményével erősítette meg részvételét a felnőtt világbajnokságra, míg Szabó Száva Hargita a múltkori 400m uszonyos gyorsúszáson úszott szintideje mellett most 200m uszonyos gyorsúszáson is junior világbajnoki szintidőt teljesített. A versenyt élőben lehetett követni, mely felvétel IDE kattintva visszatekinthető. A KaposPont videós beszámolója honlapjukon megtekinthető, Klein Péter, SONLINE összefoglalója pedig szintén a honlapjukra lépve olvasható. A versenyen készült fotókat (Kováts Dávid) az egyesület Facebook oldalán tekinthetik meg.

Eredményeink

50 m uszonyos gyorsúszás, férfi:

  • Béka korosztály (7 év és fiatalabb): 1. Hajnal Péter.
  • Cápa korosztály (8-9 évesek): 1. Begovácz Péter, 3. Vas András Benedek.
  • Ifjúsági (14-15 évesek): 2. Kovencz Áron.

50 m uszonyos gyorsúszás, női.

  • Cápa korosztály (8-9 évesek): 2. Konecsni Lilla.
  • Gyerek (10-11 évesek): 1. Hargitai Lola Jázmin, 3. Inkei Panna.

50 m uszonyos pillangó, férfi:

  • Cápa (8-9 évesek): 1. Begovácz Péter, 2. Antalicz Botond, 3. Tóth Medárd.

50 m uszonyos pillangó, női.

  • Cápa (8-9 évesek): 2. Konecsni Lilla.

100 m felszíni úszás, férfi.

  • Gyerek (10-11 évesek): 3. Kovács Gergő.
  • Felnőtt (18 és idősebb): 3. Hamlin Matthew.

100 m felszíni úszás,női.

  • Gyerek (10-11 évesek): 2. Juhász Anna, 3. Balán Csenge Kincső.
  • Serdülő (12-13 éves): 3. Pete Fanni.

100 m uszonyos gyorsúszás, férfi.

  • Béka (7 évnél fiatalabbak): 1. Hajnal Péter Barna.
  • Cápa (8-9 évesek): 1. Begovácz Péter, 3. Antalicz Botond.
  • Ifjúsági (14-15 évesek): 1. Kovencz Áron.
  • Felnőtt (18 és idősebb): 3. Lengyeltóti Bence.

100 m uszonyos gyorsúszás, női.

  • Cápa (8-9 évesek): 1. Konecsni Lilla.
  • Ifjúsági (14-15 évesek): 1. Szabó Száva Hargita.
  • Felnőtt (18 és idősebb): 2. Stadler Csenge.

200 m felszíni úszás, férfi.

  • Felnőtt (18 és idősebb): 3. Hamlin Matthew.

200 m uszonyos gyorsúszás, férfi.

  • Gyerek (10-11 évesek): 1. Németh Benedek Áron.
  • Felnőtt (18 és idősebb): 1. Lengyeltóti Bence, 3. Stadler Bence.

200 m uszonyos gyorsúszás, női.

  • Gyerek(10-11 évesek): 1. Hargitai Lola Jázmin, 3. Juhász Anna.
  • Serdülő (12-13 évesek): 3. Pete Fanni.
  • Ifjúsági (14-15 évesek): 1. Szabó Száva Hargita, 3. Győrffy Lili Anna.
  • Junior (16-17 évesek): 3. Posza Dorina.
  • Felnőtt (18 és idősebb): 2. Stadler Csenge.

400 m felszíni úszás, férfi.

  • Felnőtt (18 és idősebb): 3. Landor Patrik.

400 m felszíni úszás, női.

  • Junior (16-17 évesek): 3. Posza Dorina.

4×50 m uszonyos gyorsváltó, férfi. Cápa: 1. Adorján SE A (Lipák Benedek, Vas András Benedek, Rajna Olivér, Tóth Medárd) 2. Adorján SE B (Magyar Noel, Tóth Ádám Attila, Pilisi Péter, Hajnal Péter Barna).

4×50 m uszonyos gyorsváltó, női. Cápa:  2. Adorján SE A (Konecsni Lilla, Kiss Virág Luca, Mihalics Hanna, Csoboz Nikolett).

4×100 m uszonyos gyorsváltó, férfi. Gyerek: 1. Adorján SE A (Németh Bendek Áron, Lipák Barnabás, Szabó Albert Zétény, Varga Bence). 2. Adorján SE B (Kovács Gergő, Csapó Levente Zalán, Antalicz Kristóf, Begovácz Dániel).

4×100 m uszonyos gyorsváltó női. Gyerek: 1. Adorján SE A (Hargitai Lola, Jázmin, Juhász Anna, Balán Csenge Kincső, Inkei Panna), 3. Adorján SE B (Szabó Szófia Zolna, Sebestyén Zorka, Tóth Helka, Horváth Csenge Réka).

 

Sportolóinknak és felkészítőiknek ezúton is gratulálunk! Versenybíróink és segítőink munkáját köszönjük!