15. alkalommal rendeztük meg az 1. MCM-Diamant Uszonyos-és búvárúszó Nemzetközi Versenyünket. A hazai klubok képviselői mellet 8 horvát, 1 osztrák és 1 szlovák csapat versenyzői ugrottak vízbe az érmekért és a jó időeredményekért. Így összesen 20 klub több, mint 260 versenyzője mérte össze jelenlegi felkészültségi szintjét. A magyar válogatott kerettagjai számára kiemelt jelentőséggel bírt ez a verseny hiszen itt lehetett az idei szezonban utoljára olyan időt úszni amivel védettséget lehetett szerezni a nyári világbajnokságra.

Versenyrendezésünket, hogy minél több fiatalnak versenyzési lehetőséget biztosítsunk több cég és szervezet is hozzájárult. Nem utolsó sorban sikerült minden versenyszám első helyezettjét különdíjban részesíteni, ami külön öröm volt a résztvevők számára. A verseny támogatóit a bejegyzés alján emeljük ki.

Az esemény megnyitóján beszédet mondott Horváth Ákos egyesületünk elnökségi tagja és dr. Pintér Rómeó Kaposvár város alpolgármestere. A megnyitó végén köszöntöttük Horváth Éva és Karl Schulthess urat az 1.Magyar Cukor Manufaktúra korábbi ügyvezetőjét. Kettejük munkássága révén egyesületünk bő 15 éve büszkén viselheti nevében az 1.MCM-Diamant nevet.

Csapatunk 15 arany és 6 ezüst éremmel az éremtáblázat 2. helyén végzett. 2 versenyzőnk is 4-4 egyéni aranyéremmel zárta a napot és lett ezáltal a legeredményesebb versenyzőnk: Kovács Jázmin ( gyermek korosztály) és Begovácz Péter ( serdülő korosztály). A további részletes eredmények alább olvashatóak.

Cápa korosztály
  • Merkei Márton: 50 m pillangó: 8. hely, 100 m gyors: 11. hely
Gyermek korosztály
  • Antalicz Léna: 50 m gyors 6. hely, 100 m felszín: 9. hely
  • Bodó Zalán: 100 m gyors: 20. hely
  • Horváth Patrick: 50 m gyors 19. hely, 100 m gyors: 19. hely
  • Karamanolisz Bence: 50 m gyors 17. hely, 100 m gyors: 17. hely
  • Kovács Jázmin: 50 m felszín: 1. hely, 100 m felszín: 1. hely, 200 m felszín: 1. hely, 50 m gyors: 1. hely
  • Miklós Áron: 50 m gyors 20. hely, 100 m gyors: 21. hely
  • Schumann Boglárka: 50 m gyors 4. hely, 200 m gyors: 2. hely, 400 m gyors: 4. hely
  • Soltra Hanna Viktória: 100 m gyors: 20. hely
  • Szécsi Milán Benedek: 50 m gyors 15. hely, 100 m gyors: 11. hely, 200 m gyors: 8. hely
  • Tóth Dóra Anna: 100 m felszín: 13. hely, 50 m gyors 17. hely, 100 m gyors: 10. hely
Serdülő korosztály
  • Begovácz Péter: 50 m gyors 1. hely, 100 m gyors: 1. hely, 200 m gyors: 1. hely, 400 m gyors: 1. hely
  • Csik Nelzon: 50 m gyors 11. hely, 100 m gyors: 12. hely, 200 m gyors: 9. hely
  • Friss Flóra Lilien: 50 m gyors 14. hely, 100 m gyors: 15. hely, 200 m gyors: 8. hely
  • Tóth Ádám Attila: 50 m gyors 4. hely, 100 m gyors: 8. hely, 200 m gyors: 7. hely
  • Ifjúsági korosztály
  • Antalicz Kristóf: 50 m gyors 11. hely, 200 m gyors: 4. hely, 400 m gyors: 4. hely
  • Begovácz Dániel: 50 m gyors 2. hely, 200 m gyors: 2. hely, 400 m gyors: 2. hely
  • Kovács Lívia: 50 m búvár: 1. hely, 400 m felszín: 1. hely
  • Makrai Franciska Fabióla: 50 m gyors 14. hely, 100 m felszín: 17. hely, 200 m felszín: 12. hely
Junior-Felnőtt korosztály
  • Lengyeltóti Bence: 200 m gyors: 1. hely, 400 m gyors: 1. hely
  • Antalicz Anna: 50 m gyors 19. hely, 200 m gyors: 6. hely, 400 m gyors: 4. hely
  • Csapó Levente: 100 m felszín: 20. hely, 200 m felszín: 11. hely, 200 m gyors: 16. hely
  • Horváth Barnabás: 50 m gyors 19. hely
  • Stadler Csenge: 50 m gyors 8. hely, 100 m gyors: 4. hely, 200 m gyors: 1. hely
Szenior korosztály
  • Csapó Judit: 50 m gyors: 5. hely, 100 m gyors: 4. hely
  • Csordás Eleonóra: 50 m gyors: 2. hely, 100 m gyors: 2. hely
  • Rákhely Béla: 50 m gyors: 1. hely, 100 m gyors: 1. hely

A verseny fő támogatói:

Színarany Kft. (a kaposvári és nagykanizsai McDonald’s éttermek üzemeltetője)
eNeRWe Kft.
Interex-Waga Kft.
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Korona Gyógyszertár
Mad-Day


Támogatók, akik különdíjakkal tették még emlékezetesebbé a versenyt:

1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft.,
Színarany Kft. (a kaposvári és nagykanizsai McDonald’s éttermek üzemeltetője);
Neu Olasz fagyizó és cukrászda,
KOMÉTA,
Intersport – Kaposvár,
KITE
Lőrincz Ferenc Lőrinc – Underwater Photographer

1.Magyar Cukor Manufaktúra

A kaposvári és nagykanizsai McDonald’s éttermeket üzemeltető Színarany Kft.

Mad-Day Kft.

eNeRWé Hungária Kft.

Interex-Waga Kft.

Korona Gyógyszertár – Kaposvár

Kristály Kft.

Neu Olasz Fagyizó, Cukrászda
Anno 1992.

EFEN Kft.