Ahogy beköszönt az ősz, úgy keressük fel támogatóinkat, akik egész évben mellettünk állnak, és lehetővé teszik sportolóink fejlődését.
Elsőként az 1. Magyar Cukor Manufaktúra vezetőjével, Christopher Schultes és képviselőjével Fodor Ákossal ültünk le közösen. A céggel több, mint egy évtizedes együttműködés köt össze bennünket. Büszkék vagyunk arra, hogy a manufaktúra hosszú évek óta hűséges támogatója és névadó partnere egyesületünknek, vitéz Adorján József neve mellett.
A találkozón válogatott versenyzőink és edzőink nyári élménybeszámolóval készültek: az utánpótlás korosztály szép eredményei után a felnőttek is megosztották sikereiket. Az uszonyosúszó felnőtt Európa-bajnokságon Stadler Csenge és Lengyeltóti Bence egyaránt kiválóan szerepeltek, négy bronzéremmel és több egyéni csúccsal zárva a versenyt. Emellett életükben először teljesítették a Balaton-átúszást kisuszonnyal (Najade), ahol elsőként értek célba nyílt vízen a több ezer fős mezőnyben. Természetesen ez utóbbi egy szabadidős sportprogram, ugyanakkor igazán új élmény volt számukra, hiszen korábban sosem volt lehetőségük teljesíteni ezt a távot nyílt vízben.
A következő hetekben további partnereinket is felkeressük, hogy személyesen köszönjük meg támogatásukat, és velük is megoszthassák sportolóink élményeiket.

Stadler Csenge, Lengyeltóti István, Lengyeltóti Bence, Christopher Schultes vezető, Fodor Ákos és dr. Kovács Zsófia