Mély megrendüléssel értesültünk, hogy Dr. Totth László főorvos úr, sportegyesületünk korábbi elnöke elhunyt.

Dr. Totth László hosszú évekig a város kórházában végezte orvosi, gyógyítói munkáját, emellett több társadalmi, civil szervezetben, egyesületben vállalt vezetői szerepet. Aktívan részt vett a Somogy Megyei Duráczky EGYMI életében, egyik alapítója volt az intézmény pedoaudiológiai állomásának. Gondozta, gyógyította a Dél-Dunántúl és az intézmény által nevelt-oktatott hallássérült és beszédfogyatékos gyermekeket.

Hosszú évekig óraadó oktatója volt a kaposvári egyetem gyógypedagógiai intézetének, ahol több egészségügyhöz kapcsolódó kurzust is vezetett.

Dr. Totth László 2020-ban vehette át a Batthány-Strattmann László díjat Prof.Dr. Kásler Miklóstól, az EMMI miniszterérétől.

Emléke örökké élni fog bennünk. Egyéni stílusával, hatalmas tudásával segítette és támogatta sportolóinkat, mindig számíthattunk rá az élet minden területén.  Őszinte részvétünket fejezzük ki családja és hozzátartozói felé.

Isten veled Dokibá! 🖤 Még találkozunk!

Utolsó közös fotónk 2022 nyarán sportolóink fogadásán készült keresztlányával, Zsófival és Kovács László edzőnkkel.